Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt Jézus, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (Mk 1,35)

Az imádság. Az én életemben egy eléggé érdekes rész. Főleg, ha mellé állítom a velem együtt élő férjem szokásrendszerét. Jézus példát mutat nekünk, -Mint mindig, keresi a kapcsolatát az Atyával és megmutatja ennek a legjobb módját is.
Mi emberek, de inkább csak magamról beszélek, én nehezen tudok imádkozni, főleg fennhangon. Gyakran a napi  ima életem kimerül egy-két sorban, vagy csak a gyerekszobában sikerül összeszednem a gondolataimat. Néha magamban párbeszédet folytatok Istennel, erre különösen jó alakalom amikor egyedül vezetek valahova. A férjem ezzel szemben elmélyülten és hosszan képes imádkozni. Teljesen mások vagyunk ebben (is), de tudjuk, hogy Isten nem véletlenül szerkesztett minket egybe:)
Az imádság a mindennapjaim  része, hol így sikerül, hol úgy. Nehéz út vezetett odáig, hogy tudjam és higgyem Isten örül az óránkénti egy-egy mondatomnak is, nem csak az ötperces monológomnak.
Az imádság számomra hálaadás, bocsánatkérés. Mindkettőre van okom nap mint nap.

Új eget és új földet várunk az õ ígérete szerint, amelyben igazság lakik. (2Pt 3,13)

Új ég, új föld és igazság, reményteli és örömteli szavak. Az ígéretes jövő lehetősége jelenik meg bennük. Jézus Krisztus meghalt és feltámadt, megváltotta a bűneimet vére által. Ez az alapja az ígéretes jövőnek, de mi mit teszünk? Hiszünk hangozhatna rá az egyszerű válasz. Egyes szám első személybe rakva a kérdést mit teszek én? Hiszek, de ez nem elég. Szeretnem is kell, mert szeretet nélkül üresek vagyunk. Isten szeretet.
A mindennapokban nagyon nehéz dolga van az Isten lányának, mert szeretni és jól szeretni nagyon nehéz. Nehéz mellette dönteni, hiszen a mások szeretetekor lemondunk saját magunk szeretetéről. Ez az a momentum, amely megteremtheti az újat. A szeretet melletti döntés Isten kegyelme és irgalma felénk. Őt tükrözzük a bennünket körülvevők felé. Szeretnék jó tükör lenni, mely nem olyan mint az elvarázsolt kastély görbe tükrei. Szeretnék egyenesen, nyíltan az igazat tükrözni. Ámen

Krisztus lábai alá vetett mindent, és õt tette mindenek felett való fõvé az egyházban, amely az õ teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. (Ef 1,22-23)

Mint tegnap említettem az efezusi levél az egyik kedvencem, de ma hozzá kell tegyem, hogy az ilyen, számomra nyakatekert mondatok nem annyira. Remélem nem botránkoztatok meg ezzel senkit sem. Vannak olyan igék, melyek nehezen értelmezhetők, nehéz rátalálni a lényegre bennük. Nálam van amikor napokig is eltart mire egy-egy nehezebb igei rész beérik. Van olyan amely még mindig mélyebb befogadásra vár. Mindezek mellett csodálattal tölt el, az elsők retorikája, amellyel hirdetik és elmélyítik az evangéliumot. Hiszen Isten elküldte az egyszülött fiát, hogy megváltson bennünket. Az Ő mérhetetlen szeretete az, mely mindent alárendelt Krisztusnak. Mi mennyi mindent dobunk a lábai alá, elé? Hagyjuk, hogy valóban ő uralkodjon rajtunk, életünkön? Elgondolkodva ezeken, ma Isten szeretetét kérem el, mely az alázatos szívhez szükséges. Ámen

Újuljatok meg lelketekben és elmétekben. (Ef 4,23)

Szeretem az efezusiakhoz írt részt olvasni a Bibliában. Mindig van benne valami, ami szól, ami aktuális és csontig ható. Ez az ige is ilyen.
Mindennap felkelek, felöltözöm ellátom a családom, hol jobban, hol rosszabbul végzem a dolgom. Azt elégedettségem változik. Változik a hétköznapok színe is? Gyakran mondjuk, hogy a szürke hétköznapok. A megújulás ebben is rejlik, nem fogadom el a szürkét, szeretem a színeket. Igyekszem fejlődni, mint nő, mint feleség, mint anya, mit Isten teremtett szolgája. Igyekszem, próbálkozom. Gyakran elbukom, de mindig ott van Isten megbocsátó szeretete, (és a legtöbbször a férjemé is). Minden nap odafordulni Istenhez, elé menni akár imában, akár igét olvasva, azt jelenti, hogy keresem Őt, aki megújíthat, lelket és elmét.Nem sikerül mindennap hosszan elmélyednem, sőt van amikor rövid imák vannak csak, de keresem az Urat.
Rajtam is múlik mivel töltöm meg a lelkemet és elmémet. Szülőként pedig felelősségem az is, hogy mivel töltöm és újítom a gyerekeim lelkét, elméjét. Ehhez kell elkérni Istentől a bölcsességet és szeretetet.

Az elmúlt két hónap 2. rész: Szigetmonostor

Itt volt a gyülekezeti családos tábor. Már második évben mentünk oda, így együtt. Felemelő és felüdítő volt.
Szabolcs sajnos az utolsó két napon már nem lehetett velünk, mert szólította a kapitalizmus vad világa.
Az érkezés előtt mi még Fehéréknél vendégeskedtünk egy ebéd erejéig. Finom volt, itt is köszönjük!
Bővebb olvasmány a gyülekezeti blogon található.

A gyerekek összerázódva és sokat fejlődve jöttek haza, főleg Zsófi, aki sokat vett át a táborban a szintén nagyobb lány testvérektől, és ezt már itthon is kamatoztatja.

Alapvetően talán, Isten kegyelméből, nincsenek szélsőségesen gázos gyerekeim :) ez volt a konklúzióm.

ha ...

Az elmúlt két hónap 1. rész: Erdély

Hosszas szünet után újra itt, mert úgy érzem már van mit mondanom és időm is leírni.

A nyarat egy erdélyi utazással kezdtük. Meglátogattuk, a dédimamát és az ottani rokonságot. Először terveztük az utat autóval. Hát őszintén meg kell mondjam nem voltam túl nyugodt a dologgal kapcsolatban. Martonvásár Marosvásárhely távolsága 600 km, a gyerekeink már 50 km-en is tudnak hisztizni, hogy mikor érünk már oda. Az indulást estére időzítettük, abban reménykedve, hogy az utazás nagy részében így majd aludni fognak. Ez részint be is jött. 9-kor indultunk itthonról, a gyerekeket teljesen lenyűgözte az esti Budapest, alig hagytuk el a várost a másik oldalon Lilla már aludt és kisebb fel-fel ébredéssel ezt tette Marosvásárhelyig. Gergő is elaludt, csak a határ előtt ébredt fel, mert ellentétben a két kisebbel Zsófi folyamatosan dödörészett hátul. Természetesen gyorsan elkezdte kérdezgetni, hogy mikor érünk már oda?. Szabolcs brilliáns ötlete az volt, hogy magyarázzuk el rajzfilmekkel az előttünk álló időt, amit az autóban töltünk, így kértük tőle, hogy képzelje el, hogy egymás után megnézi a Csingilinges rajzfilmeket, a Hamupipőkét és két Barbies mesét. Zsófi válasza: az nagyon sok, és el kezdett dohogni, miért nem repülővel megyünk. Zsófi a Királyhágó tetején még mindig nyavalygott, na akkor parancsoltunk rá, hogy csend és alvás. Reggel 5 óra előtt már ott voltunk. a csapat legfittebb tagja Lilla volt. Fél napos kóma után mindenki összeszedte magát és megkezdődött a családlátogatás. Nagynéni, nagypapa mindenki sorra került. A gyerekek teljesen kivetkőztek magukból, Szabolcs otthon érezte magát én pedig sárkány üzemmódba léptem. Öcsi papánál kicsit lehiggadtam hála az autómosás gyönyöreinek, )így kiderült, hogy a semmit tevést nagyon sokáig nem bírom, :)), az esti program a tehenek lesése volt, hajtották be őket a legelőről. Gyorsan elrepültek a napok, és indultunk vissza. A visszaúton már nem Zsófi, hanem én voltam a gyenge láncszem, mivel nem bírom sem a magasságot, sem a mélységet, sem az őrülten vezető román kamionosokat. Tehát meglehetősen nehezen bírtam a Királyhágón átvezető útvonalat. Nem részletezném, de Szabolcs igen erős tűrőképességről tett tanúbizonyságot. Remélem jövőre már kirándulni is fogunk, mert bár hetedszer jártam Erdélyben, még mindig nem láttam belőle semmit.

A "harmadik szindróma"

Van egy olyan érzésem, hogy aki három gyermeket nevel meg fogja érteni a következő sorokat.
Nagyon népszerű és ismert mondatok léteznek a harmadik gyerekekről és a szülőkről, akik őket nevelik. Ami tény az tény, hogy harmadiknak lenni nem könnyű (ugye Hugi?). Persze a középső és a legnagyobb szerepnek is megvannak a maga terhei. A harmadik kérdéssel behatóbban Lilla miatt foglalkozom. Valóban életre való, mindent megszerez magának, van amikor bármi áron. A szabályok és korlátok fő ellenségei. Tehát itt vagyunk mi egyszerű szülők és fel van adva a lecke. A legutóbbi időben történtek során már elemzem a viselkedéseinket, mert rájöttem, hogy néha nagyon elrontjuk a dolgot.

Történt, hogy egy este Zsófi és Gergő külön-külön remekül eljátszott. Lilla nem találta a helyét, bepróbálkozott a tesóknál. Zsófi elküldte, hogy ő most egyedül szeretne játszani. Lilla rettentő jó színésznőként, hangos zokogással édesapja karjaiba omlik, némi vigasztalás után megpróbálkozik Gergővel is. Gergő is elküldi, megint hangos zokogás apa karjai között. Szülő mit csinál, ahelyett, hogy önálló játékra buzdítaná a legkisebbet is, megkéri a két nagyobbat, hogy nem játszanának-e vele mégis?! Arany egy szem harmadik, tehát öt darab perc alatt elérte vágyát, két nagyobb testvér szolgálatba állítva, anyáék pedig beetetve .

Még nem tudom mennyire nagy probléma ez így, de hogy hosszútávon nem jó az biztos. Gondolkodom és elemzek, olvasom a szakirodalmat és kérem Istentől a bölcsességet.

Cseppek

A gyereknevelés az egyik legrizikósabb dolog a világon. Igyekszel, próbálkozol, de a végeredmény csak évek múlva lesz látható. De azért néha egy-egy pillanatra, kapsz egy kis megnyugtatást Istentől, hogy valami azért csak megragad. Ezek a pillanatok a cseppek, amikor egy homályos sugár megnyugtat, egy kicsit megerősít és arra késztet, hogy folytasd bár milyen nehéz is.

Gergő a hétvégén egy kisfiúval ugrált a trambulinban. Itt voltak a szülök is, a kis fiú mondott valamit az anyukájának, valamiféle csúnya dolgot.
Gergő erre felháborodva így szólt:
- Így nem beszélhetsz az anyukáddal. Kérj tőle bocsánatot!

Nick Vujicic

Nem tudom mennyien ismeritek a nevét, de egy elképesztő figura. Félelmetes ahogy és amit csinál, és ahonnan indult.
Eljutottunk pénteken az előadására, a Jégpalotába. Felemelő volt hallgatni, ahogy ott fogalmazott az egyik szereplő, feltankoltak bennünket lélek vitaminnal.
Nagyon szeretni való ember. Jó előadó, remekül bánik a szavakkal és nagyon nagyon közelről ismeri mindazt, amiről beszél. Ismeri a kétségbeesést, a totális depressziót, és ismeri a reményt és a békességet is.
A youtube-on már fent van a budapesti előadás, hét részből áll, itt megtalálható a hét egymás után.(köszi V. )

Több dolog is bevésődött az est folyamán, íme az egyik:
Amikor tinédzser voltam azt gondoltam, ha lesz karom és lábam, akkor minden rendben lesz. Ti itt vagytok van karotok és lábatok és nincs minden rendben.

Az elmúlt hetek

Jó régen nem írtam.
Sok minden volt az elmúlt hetekben. Elsőként az elmaradhatatlan betegség, mely természetesen ugrált egyik gyerekről a másikra. Sokat agyalok azon ezeket hogyan lehetne elkerülni, de még nem jöttem rá mit csinálok rosszul.
Az utóbbi két hét a retro party szervezésével és lezárásával telt el. Nagyon jó buli volt, megérte minden perce, szép összeg lett a végeredmény. De a végén itt is megéreztem a koromat. Vasárnap hajnali négyre értem haza, utána kilenckor már ébren voltam. Körülbelül egy hét kellett ahhoz, hogy visszaálljon az életem a rendes kerékvágásba egy átmulatott éjszaka után. :) Rémes. Régen ehhez elég volt egy nap.

Húsvét után

Az ünnep eltelt. Tartalmasan. A vasárnapi istentiszteleten 25 gyermek volt, nagy életkori szórásban, de nagyon ügyesek voltak, aki akart figyelt. A foglalkozást én tartottam, Jézus utolsó egy hetét vettük át, különböző tárgyak, képek segítették a szemléltetést.
Hétfőn jöttek a locsolók és mentek tőlünk is a fiúk locsolni. Van még mit csiszolni a szülői kommunikáción húsvéti locsolás ügyben. Sajnos a tojást nem sikerült együtt festenünk a gyerekekkel, én rontottam el. Viszont Zsófival gyönyörű tojás girlandot készítettünk, ha sikerül lefotóznom majd jön a képe.
Azóta pedig van újabb takonykór, köhögés, kötőhártya gyulladás, azaz nyújtott tavaszi szünet, melynek teljes súlyát érzem magamon. Akár ciki, akár nem, de be kell vallonom, hogy néha egymás idegeire megyünk a gyerekekkel. Ők mennének ki, de nem lehet, az idő és a betegség miatt, pedig én szívesen kiengedném őket. Bent pedig már minden unalmas, és sajnos nem elég nagy a repertoárom, vagyis mostanában nem frissítettem, hogy bent simán ellegyünk. Továbbra is van mit fejlődni.

Húsvét előtt

Az elmúlt böjti időszak nem sikerült olyanra, mint szerettem volna. Már megint egy dolog, amikor minden önvizsgálat azt mutatja, hogy ha cselekvőbb vagyok, vagy lennék vagyis lettem volna sok minden másképp lehetne. Mentséget biztos tudnék találni, a legjobb vagyok a megmagyarázásban családon belül és kívül, de felesleges, mert ha őszintén belegondolok, akkor minden cselekedetem az én választásom, az én döntésem. Az is, hogy mit olvasok, mit nézek meg filmen, az is, hogy miért hagyom eluralkodni magamon a kiabálós tehetetlenséget. Csak az én választásom, hogy keresem-e a megoldást, olvasom-e a Bibliát és meghallom-e Istent a saját hangomtól.
Jelenleg a helyzet nem fényes, egyezik a nagypénteki légkör sötétjével, de harmadnap a világosság legyőzi a sötétséget, mert Jézus feltámadt.Valóban feltámadt.

Isten kegyelme és szeretete végtelen. Rajtam (is) csak ez segít.

Angol

Elkezdtem. Igen, megint tanulok, hosszú idő után megint használom a szürkeállományom egy részét. Azt, amelyik a tanulásért felel. Szóval egy szó mint száz angolra járok, heti egy alkalommal. Lehet nem túl gyakori, de annál velősebb (köszi R.), annál pihentetőbb és hatalmas kihívás. A kopott tudás, annyira nem is kopott, inkább csak poros, az idő rétegei alól kell kiásni, az új pedig nagyon jó, bár már látszik a korom, többet  kell gyakoroljam, hogy emlékezzek rá :)

Nevelés ma nálunk

A mai nap rövid és velős, de számomra legviccesebb momentuma este volt, mikor is Szabolcs, észlelvén Lilla romboló munkáját Gergő dekorációjában (azaz, Lilla letépte és szét is a felragasztott járműves cuccokat) a következőkkel fordult legkisebb gyermekünkhöz:
- Lilla a rongálást a Ptk. is tiltja, a Btk pedig bünteti!

:)
Majd beszámolok a nevelési hatékonyságról, de lehet a gyerekből emiatt lesz jogász...

Szervezés és akarat

Nem tudom ki hogy van vele, de számomra erősnek és kitartónak lenni néha nagyon nehéz. Nehéz jól szervezni a napot, hogy minden benne legyen, jusson idő mindenre és mindenkire. Nehéz, hogy ne győzzön le a lustaság, "az én is megérdemlek annyit, hogy leüljek" érzése. Az utóbbi két napban sikerült ráncba szednem ezt az oldalamat, nem tudom meddig fog tartani, mikor fogok visszaesni, de kitartóan próbálkozom, ez legalább megy.
Akárhányszor elolvasom a Példabeszédek könyvében lévő Derék asszony dicséretét mindig rájövök mennyire nem vagyok még félig se derék. Mert előjön az önző felem, hogy ennyi nekem is jár, én is megérdemlem azt a pár perc nyugalmat és pihenést, ami aztán átmegy órába és van amikor órákba is. Majd észreveszem mennyire elment az időm a semmivel. Ilyenkor mérhetetlenül dühös leszek és nehezen csillapszom, hiszen ez csak rajtam múlik. Főleg akkor van nagy kontraszt, amikor még elevenen él az előző tevékeny nap, jobb esetben napok emléke. Szörnyű mennyire következetlen tudok lenni.
Rendszeresen kérem Istent, hogy segítsen fejlődni, és erősödni.

Annyira jó, amikor tevékeny nap után hálát adhatok érte. Nem utolsó sorban és nem elhanyagolható módon példaként is jobb a gyerekek előtt, mint a henyélés.

Csak Isten kegyelme és áldása lesz, ha rendszeressé válnak az igazán tevékeny napok.

Buli és betegség

Az utóbbi időben nem voltam túl aktív. Be kell látnom, hogy egy blog írása megfelelő mennyiségű időt és nyugalmat követel. Na ilyen mostanában kevés volt.

A múlt héten Gergő elmaradt szülinapi buliját tartottuk. Jöttek a meghívott barátok és a fiúk no meg az egy szem lány vendég nagyon jól érezte magát. Amikor megérkezett az egy szem lány meghívott, Gergő gyorsan megnyugtatta, hogy ne féljen fog majd vele hercegnőset játszani. Mondanom sem kell, nem játszott. Remélem húsz év múlva szavatartóbb lesz a lányokkal kapcsolatban.

Zsófi a bulit anyukámnál töltötte, mert beteg lett. Ő szívósan ellenállt a február eleji itthoni baciknak, de most kidőlt, szegénykém elég rosszul néz ki. Mielőtt fellélegezhetnék, Gergő az előbb közölte, hogy már neki is fáj a torka, meg mindene.

Lilla annyira egészséges, hogy ma még oltást is kaphatott. Eléggé meg viseli az immunrendszer programozása.

Remélem a jövő hétre mindenki meggyógyul.

A história vége, avagy végül rend lett

Az előző bejegyzés a helyzetet és engem igen reményvesztettnek ábrázol. Azóta, hála Istennek, pozitív fejleményekről számolhatok be. Sokban hozzájárult a dologhoz az én Uram(értsd: férjem). Bár a helyzet mélypontjánál próbált telefonos segítséget nyújtani, végül a személyes tevékeny jelenléte hozta meg az átütő sikert. Zsófival egész jól elpakolgattunk csütörtökön délelőtt, szelektáltuk a papíros dobozt, a mesekönyveket lett egy szatyor szemét és egy szatyor padlásra való is. Gergő azonban csak kerülte a munkát, ténfergett erre-arra, csak segíteni nem akart, illetve felkiáltott egy-egy papír vagy könyv láttán, hogy"Anya, azt ne dobd ki, vagy az még nekem kell". Délután kimentünk játszani, így a munka befejezése kora estére tolódott. Megérkezett a családfő, átöltözött, tett, vett jó szót szólt, és az én arany kisfiam, aki eddig kerülte a munkát örömmel vetette bele magát édesapja oldalán. Rettentő boldogan vett részt a családi pakolásban ahogy ő nevezi és miután minden a helyére került, fülig érő mosollyak közölte, hogy támadt egy ötlete:
- Tartsunk rendet mindig, jó, anya!

Hát...

Isten hatalmas kegyelme lesz, ha sikerülni fog.

A rend befejezettlen históriája

Nem tudom, ki hogy van vele és hogy csinálja, de nálunk a rendrakás maga egy merő rémálom.
Tény, hogy én sem vagyok a makulátlan rend és tisztaság mintapéldánya, de a mocskot nem szeretem és a káoszt sem, bár megboldogult lánykoromban a saját szobámban uraltam (mármint a káoszt). De most már anyaként a rendre szoktatás és a minta adása, ugyebár fontos feladat. Az esetemben mostanában valami igazán nem stimmel.
Az utóbbi időben bár előtte is voltak harcok a rendért, igazából az összepakolás szó hallatán a két nagyobb általában az unalmas, a már megint és miért szavakat használja. Ja és "az én nem pakolok" mondatot. Olyan eddig még igen ritkán volt, hogy a kérésem elhangzása után, mint jól nevelt, kötelességtudó gyerekek elkezdjenek pakolni. Maximum csak az egyik a háromból. Jelenleg ott tartunk, hogy két napja botorkálok a nappaliban, mert nem pakolnak. Se kiabálásra, se szép szóra, se zsarolásra, se ajánlatra se semmire. (tudom, hogy a felsorolás tartalmaz nem túl eredményes és hatékony, illetve elítélhető elemeket).
Valami korszakalkotó dolog kell történjen. Hogy mi lesz az, még nem tudom. Tervben a játékok komoly likvidálása és szanálása. (Igen szoktam fenyegetőzni a játékok kidobásával és elajándékozásával rászorulóknak, maximum hisztit érek el vele).
Tegnap este már kiabálni sem volt kedvem, csak kértem halkan, szépen. Erre oda jött Gé, megkérdeztem:
-Gergő hallottad mit kérte?
-Hogy pakoljunk.
-Hányszor kértem?
-Kétszer.
-Szépen kértem?
-Igen
- És?
- Én szeretlek (hozzám bújt és adott egy puszit)

Jelenleg itt tartunk, várom a következő felvonását a dolgoknak, merthogy takarítani a rendben lehet és az ugyebár nincs, a kosz pedig gyűlik.

Miért kell rajzfilmet nézni?

A kérdést Gé mai viselkedése vetette fel bennem. Azaz nem csak a mai, már egy ideje figyelem, és tényleg néha nagyon nem tetszik amit látok.
Múlt héten igen beteg volt, és hogy a kanapén vízszintesben töltendő időt növeljük rajzfilmet nézett, akár napi kettőt is. Nálunk tv már egy ideje nincs, a rajzfilmet laptopon nézzük. Gé nagyon be tud zombulni tőle, szájába veszi az ujját és csak ül és bambul. (Férjem saját bevallása szerint ugyanilyen volt)Ma reggel felkeltünk, felöltöztünk, leértünk a nappaliba, Gé azonnal kérdezte: Mikor nézünk filmet?. Válasz: hát jó lenne ma már nem nézni, de ha nagyon nem megy nélküle, akkor majd később. Hatalmas sikítós üvöltés volt a válasz, megtűzdelve az "engem senki sem szeret" és "te rossz anya vagy mondatokkal". Eléggé nagyot vívtam magammal, és buzgón imádkoztam, hogy hidegvérrel fegyelmezetten tudjam megoldani a kérdést, és ne adjak a drága sarjnak két nyaklevest, hogy tényleg legyen miért üvöltsön. Persze tudom, hogy őt frusztráltam, nem is gyengén amikor nem kapcsoltam be semmit, de valahogy szeretném leszoktatni róla. A betegsége előtt már nagyon jól ment a dolog, napokig nem kellett rajzfilm. Most ha legózunk csak én építek, ha autózunk csak én maradok. Félelmetes látni mennyire hatalmába keríti a gyerekemet a mozgókép.
Bár azt is be kell vallanom, hogy néha valóban nagyon kényelmes megoldás a rajzfilm, mert megadja az időt ami ugyebár kijár az ember lányának, mert hát néha kell egy szusszanásnyi idő a házimunka és a gyereknevelés sűrűjében, vagy csak "ezt" hadd csináljam meg háborítatlanul. Igazából már rájöttem, hogy ez a fajta önzésem káros és több bajt csinál, mint az ábra is mutatja, mint hasznot. Az elvi megoldás megvan tehát, gyakorlati kivitelezéséhez nagy önfegyelem, türelem és kitartás szükséges. Rendületlenül imádkozom érte.

A kezdet

Hát, mit is mondhatnék így elsőre...
Nagy dolognak érzem, hogy a családi blog mellé, elkészítettem az enyémet.
Arra, hogy miért volt rá szükségem, csak hosszú gondolkodás után jött meg a válasz, legalábbis értelmesen megfogalmazva.
Nem szerettem Szabolcs komoly, igei és teológiai beírásai után, vagy jobban mondva  közé beírni a magam kis mindennapos apró dolgait, nem éreztem odavalónak és így nem is írtam oda. Pedig gyakran volt írhatnékom, a külön oldal a blogon belül pedig nem engedte a blog formátumot így maradt megoldásként a saját blog. Mely nevében és érzelmekben kapcsolódik a másikhoz, de abszolút engem fog képviselni, a gondolataimat az érzéseimet és a mindennapjaimat, már ami a nyilvánosságra tartozik.
tehát köszöntelek kedves olvasó, légy üdvözölve a Pipacs utcában, szerény hajlékunkban és kövesd a dolgokat a szemüvegemen át.