Az előző bejegyzés a helyzetet és engem igen reményvesztettnek ábrázol. Azóta, hála Istennek, pozitív fejleményekről számolhatok be. Sokban hozzájárult a dologhoz az én Uram(értsd: férjem). Bár a helyzet mélypontjánál próbált telefonos segítséget nyújtani, végül a személyes tevékeny jelenléte hozta meg az átütő sikert. Zsófival egész jól elpakolgattunk csütörtökön délelőtt, szelektáltuk a papíros dobozt, a mesekönyveket lett egy szatyor szemét és egy szatyor padlásra való is. Gergő azonban csak kerülte a munkát, ténfergett erre-arra, csak segíteni nem akart, illetve felkiáltott egy-egy papír vagy könyv láttán, hogy"Anya, azt ne dobd ki, vagy az még nekem kell". Délután kimentünk játszani, így a munka befejezése kora estére tolódott. Megérkezett a családfő, átöltözött, tett, vett jó szót szólt, és az én arany kisfiam, aki eddig kerülte a munkát örömmel vetette bele magát édesapja oldalán. Rettentő boldogan vett részt a családi pakolásban ahogy ő nevezi és miután minden a helyére került, fülig érő mosollyak közölte, hogy támadt egy ötlete:
- Tartsunk rendet mindig, jó, anya!
Hát...
Isten hatalmas kegyelme lesz, ha sikerülni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése