Nem tudom ki hogy van vele, de számomra erősnek és kitartónak lenni néha nagyon nehéz. Nehéz jól szervezni a napot, hogy minden benne legyen, jusson idő mindenre és mindenkire. Nehéz, hogy ne győzzön le a lustaság, "az én is megérdemlek annyit, hogy leüljek" érzése. Az utóbbi két napban sikerült ráncba szednem ezt az oldalamat, nem tudom meddig fog tartani, mikor fogok visszaesni, de kitartóan próbálkozom, ez legalább megy.
Akárhányszor elolvasom a Példabeszédek könyvében lévő Derék asszony dicséretét mindig rájövök mennyire nem vagyok még félig se derék. Mert előjön az önző felem, hogy ennyi nekem is jár, én is megérdemlem azt a pár perc nyugalmat és pihenést, ami aztán átmegy órába és van amikor órákba is. Majd észreveszem mennyire elment az időm a semmivel. Ilyenkor mérhetetlenül dühös leszek és nehezen csillapszom, hiszen ez csak rajtam múlik. Főleg akkor van nagy kontraszt, amikor még elevenen él az előző tevékeny nap, jobb esetben napok emléke. Szörnyű mennyire következetlen tudok lenni.
Rendszeresen kérem Istent, hogy segítsen fejlődni, és erősödni.
Annyira jó, amikor tevékeny nap után hálát adhatok érte. Nem utolsó sorban és nem elhanyagolható módon példaként is jobb a gyerekek előtt, mint a henyélés.
Csak Isten kegyelme és áldása lesz, ha rendszeressé válnak az igazán tevékeny napok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése