2013. április 5., péntek

Húsvét után

Az ünnep eltelt. Tartalmasan. A vasárnapi istentiszteleten 25 gyermek volt, nagy életkori szórásban, de nagyon ügyesek voltak, aki akart figyelt. A foglalkozást én tartottam, Jézus utolsó egy hetét vettük át, különböző tárgyak, képek segítették a szemléltetést.
Hétfőn jöttek a locsolók és mentek tőlünk is a fiúk locsolni. Van még mit csiszolni a szülői kommunikáción húsvéti locsolás ügyben. Sajnos a tojást nem sikerült együtt festenünk a gyerekekkel, én rontottam el. Viszont Zsófival gyönyörű tojás girlandot készítettünk, ha sikerül lefotóznom majd jön a képe.
Azóta pedig van újabb takonykór, köhögés, kötőhártya gyulladás, azaz nyújtott tavaszi szünet, melynek teljes súlyát érzem magamon. Akár ciki, akár nem, de be kell vallonom, hogy néha egymás idegeire megyünk a gyerekekkel. Ők mennének ki, de nem lehet, az idő és a betegség miatt, pedig én szívesen kiengedném őket. Bent pedig már minden unalmas, és sajnos nem elég nagy a repertoárom, vagyis mostanában nem frissítettem, hogy bent simán ellegyünk. Továbbra is van mit fejlődni.

1 megjegyzés:

  1. Minden nap harc, és egyben lehetőség a győzelemre. Persze ez csak hosszabb idő távlatában mutatkozik meg, de neked már van hová visszatekintened. :)

    VálaszTörlés