Hosszas szünet után újra itt, mert úgy érzem már van mit mondanom és időm is leírni.
A nyarat egy erdélyi utazással kezdtük. Meglátogattuk, a dédimamát és az ottani rokonságot. Először terveztük az utat autóval. Hát őszintén meg kell mondjam nem voltam túl nyugodt a dologgal kapcsolatban. Martonvásár Marosvásárhely távolsága 600 km, a gyerekeink már 50 km-en is tudnak hisztizni, hogy mikor érünk már oda. Az indulást estére időzítettük, abban reménykedve, hogy az utazás nagy részében így majd aludni fognak. Ez részint be is jött. 9-kor indultunk itthonról, a gyerekeket teljesen lenyűgözte az esti Budapest, alig hagytuk el a várost a másik oldalon Lilla már aludt és kisebb fel-fel ébredéssel ezt tette Marosvásárhelyig. Gergő is elaludt, csak a határ előtt ébredt fel, mert ellentétben a két kisebbel Zsófi folyamatosan dödörészett hátul. Természetesen gyorsan elkezdte kérdezgetni, hogy mikor érünk már oda?. Szabolcs brilliáns ötlete az volt, hogy magyarázzuk el rajzfilmekkel az előttünk álló időt, amit az autóban töltünk, így kértük tőle, hogy képzelje el, hogy egymás után megnézi a Csingilinges rajzfilmeket, a Hamupipőkét és két Barbies mesét. Zsófi válasza: az nagyon sok, és el kezdett dohogni, miért nem repülővel megyünk. Zsófi a Királyhágó tetején még mindig nyavalygott, na akkor parancsoltunk rá, hogy csend és alvás. Reggel 5 óra előtt már ott voltunk. a csapat legfittebb tagja Lilla volt. Fél napos kóma után mindenki összeszedte magát és megkezdődött a családlátogatás. Nagynéni, nagypapa mindenki sorra került. A gyerekek teljesen kivetkőztek magukból, Szabolcs otthon érezte magát én pedig sárkány üzemmódba léptem. Öcsi papánál kicsit lehiggadtam hála az autómosás gyönyöreinek, )így kiderült, hogy a semmit tevést nagyon sokáig nem bírom, :)), az esti program a tehenek lesése volt, hajtották be őket a legelőről. Gyorsan elrepültek a napok, és indultunk vissza. A visszaúton már nem Zsófi, hanem én voltam a gyenge láncszem, mivel nem bírom sem a magasságot, sem a mélységet, sem az őrülten vezető román kamionosokat. Tehát meglehetősen nehezen bírtam a Királyhágón átvezető útvonalat. Nem részletezném, de Szabolcs igen erős tűrőképességről tett tanúbizonyságot. Remélem jövőre már kirándulni is fogunk, mert bár hetedszer jártam Erdélyben, még mindig nem láttam belőle semmit.
