Szeretem az efezusiakhoz írt részt olvasni a Bibliában. Mindig van benne valami, ami szól, ami aktuális és csontig ható. Ez az ige is ilyen.
Mindennap felkelek, felöltözöm ellátom a családom, hol jobban, hol rosszabbul végzem a dolgom. Azt elégedettségem változik. Változik a hétköznapok színe is? Gyakran mondjuk, hogy a szürke hétköznapok. A megújulás ebben is rejlik, nem fogadom el a szürkét, szeretem a színeket. Igyekszem fejlődni, mint nő, mint feleség, mint anya, mit Isten teremtett szolgája. Igyekszem, próbálkozom. Gyakran elbukom, de mindig ott van Isten megbocsátó szeretete, (és a legtöbbször a férjemé is). Minden nap odafordulni Istenhez, elé menni akár imában, akár igét olvasva, azt jelenti, hogy keresem Őt, aki megújíthat, lelket és elmét.Nem sikerül mindennap hosszan elmélyednem, sőt van amikor rövid imák vannak csak, de keresem az Urat.
Rajtam is múlik mivel töltöm meg a lelkemet és elmémet. Szülőként pedig felelősségem az is, hogy mivel töltöm és újítom a gyerekeim lelkét, elméjét. Ehhez kell elkérni Istentől a bölcsességet és szeretetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése