legalábbis remélem.
A múlt héten a gyerekek alig hagytak időt bármire, főleg írásra nem jutott.
Végül vasárnap elmentek Mama-táborba, azaz anyukámnál nyaralnak egy hetet. Így igen én szerencsétlen itt maradtam teljesen egyedül a férjemmel. :) Erre vártam a nyár eleje óta, na jó ha nem is onnantól, de a nehezebb napokon és időkben mindig elképzeltem, hogy mindjárt eljön az idő.
A szabadság jól esik, jót tesz a kapcsolatomnak a férjemmel, bár alapvetően a tudatom egy belső zuga kiabál, hogy valami nincs meg és hiányzik. Nem baj, holnap délután már itthon is lesznek.
Addig pedig élvezem a csendet és azt, hogy senki nem veszi ki a kezemből a reggelimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése