Mióta...

Már megint eltelt egy csomó idő, úgyhogy ideje írni valamit. Remélem ez a jövőben nem éves és másfél éves távlatokat fog jelenteni. A rugalmasan alakuló terveimben a heti egy bejegyzésben azért reménykedem.

Az utolsó bejegyzés 2015. december 24-én készült, na akkor éjjel a sürgősségin kötöttem ki és ajándékba egy remek koktélt kaptam elég gyors cseppszámmal így 25-én hajnalban fejfájásmentesen hazaértünk. A pizzát anyukám sütötte meg, viszont annyira jól bevált a dolog, hogy ez lett az elmúlt karácsony menüje is.

A cím változott, mert elöltöztünk a Pipacs utcából, a Tátra utcába. Életem nagy részét itt töltöttem, a családi házunkat formáltuk át a saját ízlésünkre és a jelenlegi állás szerint életünk következő éveiben is lesz rá lehetőségünk. Tényleg sose lesz kész, mindig van új ötlet, új inspiráció csak az idő és a pénztárca szab határt a lehetőségnek.

Az elmúlt másfél év során a költözést követte életünk másik nagy változása nagy családból nagyobb család lettünk, 2017. január 26-án megszületett Simon. Sokáig vártunk rá, megérkezése nem volt zökkenő mentes, de Istennek hála itt van, egészséges és ahogy a legtöbben mondják cuki. :) ( Tényleg az.)

Hát velősen ennyi volt az elmúlt másfél év, majd egy-két eseményt még boncolgatni fogok. Kimaradt a sorból a második diploma megszerzése, annak pont egy éve van, azt hiszem.

Az utóbbi idők igéje: "Ne félj csak higgy!"

Továbbra is hiszek...
És egyenlőre ennyi, mert Simon felébredt a többiek pedig fagyiznak.

Karácsony, készülődés és miegymás

Közel másfél éve nem írtam ide semmit. Sokszor eszembe jutott, hogy mennyire rossz dolog ez, és miért nem érzem fontosnak, fontosabbnak, hogy írjak. Az írás nekem is segít. Segít összerendezni, átgondolni és megemészteni.

Az utolsó bejegyzésem arról szólt, hogy  mennyire fáj a fejem, azóta nem fájt, az elmúlt napokig. Most megint küzdöttem a szaggató, hasogató érzéssel, és küzdött vele a családom is. Remélem megfelelő igealak a múlt idő, mert jelenleg nem fáj és bízom benne , hogy nem is fog.

A fejfájás ébren tart engem éjszaka. Nyomasztó dolog, mindenki szuszog körülöttem békésen én pedig birkózom a fájdalommal, Hol teljesen legyűr, hol pedig sikerül csillapítani. A gyógyszer sajnos nem mindig használ, van egy pont, ami után már mindegy. Ezen körülmények közt szoktam agyalni azon mi a célja Istennek ezzel az egésszel. De tényleg kinek a javát szolgálja, mit tanulhatok belőle?

Az elmúlt évek alatt volt több ilyen periódus, amikor hol sokat, hol egyáltalán nem fájt. Keresem azokat a pontokat, amikből következtetni lehet a miértre. Egy biztos dolgot találtam eddig, az pedig a feszültség. A feszültség, amit cipelek magammal, gyakran teljesen tudattalanul.
Végig gondoltam, hogy most mi lehet az oka, túl vagyok egy vizsgaidőszakon, elképzeltem, hogy mit szeretnék sütni a gyerekekkel, mit szeretnék elkészíteni vacsorára.

Hát az elmúlt két nap ezt teljesen átírta. Mézeskalács, vaníliás kifli pipa. Az ünnepi lakoma pizza lesz ( a gyerekek ezt kérték),

Hajnalban gondolkodtam, elképzeltem Máriát és Józsefet, ahogy mentek szállást keresni. Mária már valószínűleg vajúdott miközben még azt sem tudta, hol fog szállást találni, hogy megszülhesse gyermekét. Végül az istállóban jutott hely számukra. Valószínűsítem, hogy nem így tervezte. De elfogadta, és nem azon gondolkodott  mi lett volna ha. Nálunk ma pizza lesz, nem pedig erdei gyümölcsös szűzérme, illetve pisztráng. Nincs linzer és nincs zserbó sem.
De van közös élmény a mézeskalács sütésben, díszítésben. Zsófi formázta a vaníliás kiflit. A tegnapi takarításban mindenki részt vett. Ma pedig fát díszítettünk közösen.

Mária elfogadta Isten tervét. Nem tudjuk, hogy többet és mást akart volna. Ragyogott azt arca, mert a kezében tarthatta Jézust.
Nekünk a ragyogásból jut, ha kellően figyelünk és nem megyünk el mellette. illetve jut a szeretetből:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egy szülött fiát adta érte.
Ezért nincs nálunk ma tervszerű működés, hogy ne menjünk el a lényeg mellett.
Tehát ha valahol, valakinél hibádzik a lista, nincs még minden készen, akkor gondoljon a lényegre.

Áldott karácsonyt!



A gondolkodás mellé hallgassátok meg ezt.

Az előzőhöz ...

ezt a prédikációt tudnám hozzáfűzni.

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem Filippi 4,13

tinédzser korom óta gyakran van migrénem, hol sok, hol kevés. Amikor a gyerekeket vártam, vagy szoptattam egyáltalán nem volt. Aztán lett megint. Az utóbbi 21 napot is erős fejfájások tarkították.
Éjszaka arra ébredtem, hogy majd szétrobban a fejem, és nagyon, de nagyon fájt. Rosszabb, mint a szülés. Minden egyes este megkérdeztem ilyenkor Istentől, hogy ez miért van így, mi a célja, hol szolgálom ezzel a fájdalommal őt. Aztán nem találtam választ. A férjem a maga módján meg is vigasztalt, hogy Pálnak is volt egy betegsége, melyet Isten nem vett el tőle és élete végéig együtt élt vele. Ki vagyok én Pálhoz képest :)
Aztán egyik szenvedés közben mikor azt mondtam magamnak, hogy Pál is szenvedett, elő jött a fenti ige.
Azóta is nagyon fáj, hála Istennek ma kaptam rá gyógyszert, mely remélem segíteni fog. Krisztus szeretete és törődése ilyenkor is velem van.

Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg. (Ézs 62,2b)

Tegnap volt a szülinapom. A facebook oldalamon 73 ember gondolt arra, hogy megemlékezik erről :) Eszükbe jutottam? Tényleg ennyi embernek fontos vagyok?
Természetesen jól esik, hogy hetvenhárom ember gondolt rám. Jól esik, hogy ezt kifejezték. Aztán arra gondoltam, hogy vajon hányan tudnák facebook nélkül a szülinapomat? Kik azok és hányan lehetnek?
Nem tudom megmondani a választ.
Jó érzéssel tölt el, de tudom, hogy valahol valaminek többnek kellene lenni. Vagy az is lehet kevesebbnek...

Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, a kétely a virtuális valóságról, arról, hogy mennyire felszínessé tud tenni dolgokat. A személyesség veszik ki, az egymás szemébe nézés, a hang hallása.

A személyesség. mely a másik mimikájának, gesztusinak értelmezése, a csak neki szóló pillantás, értő figyelem, és sorolhatnám.
Isten nem virtuális, nem létesít felszínes kapcsolatokat. Őszinteséget vár és személyességet ad, nem fog lájkolni, és megosztani rólunk és velünk kapcsolatban semmit. De minden hajszálunkat számon tartja.

Az elhatározás nem halt ki...

legalábbis remélem.
A múlt héten a gyerekek alig hagytak időt bármire, főleg írásra nem jutott.
Végül vasárnap elmentek Mama-táborba, azaz anyukámnál nyaralnak egy hetet. Így igen én szerencsétlen itt maradtam teljesen egyedül a férjemmel. :) Erre vártam a nyár eleje óta, na jó ha nem is onnantól, de a nehezebb napokon és időkben mindig elképzeltem, hogy mindjárt eljön az idő.
A szabadság jól esik, jót tesz a kapcsolatomnak a férjemmel, bár alapvetően a tudatom egy belső zuga kiabál, hogy valami nincs meg és hiányzik. Nem baj, holnap délután már itthon is lesznek.
Addig pedig élvezem a csendet és azt, hogy senki nem veszi ki a kezemből a reggelimet.

Évforduló

Nyolc évvel ezelőtt a mai napon ez volt templomunk oltárán:

Az elmúlt nyolc év igen tartalmasan telt, Isten oltalmazó tenyerén, Isten kegyelméből.
Az elkövetkezőkben is csak Isten kegyelmében reménykedhetünk, mert magunktól sokkal nehezebb lenne.